Zalaszám ASP központ
 
ASP alkalmazások

Szakmai napon debütált az OrganP felhasználói portál

2010. november 26.

Az év vége közeledtével OrganP felhasználóink részéről is nagyobb az igény a konzultációra, a beszámolók elkészítéséhez szükséges feladatok egyeztetésére. Ezt mutatta az érdeklődő szakemberek nagy száma is, így a november 25-én rendezett OrganP szakmai napunkat már a zalaegerszegi Keresztury ÁMK színháztermében tartottuk. Itt került sor az OrganP felhasználók számára összeállított, és a próbaüzem után élesben is elindított portál bemutatására is. A felhasználók egyre nagyobb létszáma és a rendszer komplexitása egyaránt indokolta, hogy egy önálló on-line fórumon tájékozódhassanak a felhasználók - mondta Varga János projektvezető, aki ismertette a portál legfontosabb funkcióit. Az oldalakon elérhetők tankönyvek, útmutatók, felhasználói kézikönyvek, az újabb funkciók telepítésével kapcsolatos tájékoztatók, valamint gyakran ismétlődő kérdések tára is. A portált szerződéses partnereinknek szánjuk, ezért csak meghatározott IP címekről érhető el, egyes tartalmak letöltése ezen belül is felhasználói bejelentkezéshez kötött. A szakmai programot Büki Eszter HelpDesk csoportvezető bemutatója nyitotta a függő-, átfutó-, továbbadási célú analitikáról, majd Farkas Zoltánné tanácsadó a szakfeladat változások révén az OrganP-ben elvégzendő, és az évvégi feladatokról beszélt. Szenecsár Krisztina és Horváth Norbert fejlesztő kollégák a hamarosan telepítésre kerülő változásokat foglalták össze. Korábbi tapasztalataink alapján a rendezvény időbeosztását úgy alakítottuk, hogy a szünetben a felhasználók kötetlen szakmai tapasztalatcseréjére is alkalom nyíljon. Végül Vincze Gizella cégvezető az OrganP-re vonatkozó 2011. évi fejlesztési terveket ismertette a közönséggel.

:: Vissza ::
Kérje rendszerbemutatónkat
Előre egyeztetett időpontban és helyen, munkatársaink részletesen bemutatják alkalmazásainkat.
Kérdése van?
Szakértőink válaszolnak
 
Zalaszám Informatika