Zalaszám ASP központ
 
ASP alkalmazások

ZalaNet 2012 - Informatika a közigazgatásban

Zalai Hírlap - 2012. október 13.

Több mint 12 éves hagyományt követve Zalaegerszeg MJV Önkormányzata, a Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg, a Nyugat-dunántúli Információtechnológiai és Oktatási Klaszter (NYITOK) és számos további partner együttműködésével ebben az évben is megrendezzük a Zal@Net Regionális Informatikai Napokat. A rendezvénysorozat célja az, hogy az információs társadalom fejlesztésének aktuális kérdéseit, kihívásait és lehetőségeit a közigazgatás, a vállalkozók és a lakosság minél széles körében megismertessük, közös tennivalóinkat megvitassuk. Az Zal@Net 2012 nyitó konferenciáját 2012. október 12-én tartottuk Bakon, ahol a főszerepet a közigazgatás és informatika kapta.

Zalai Hírlap cikke a konferenciáról:

Jó pár önkormányzatnál vannak tájékoztatási hiányosságok

Bak- Közigazgatás és informatika témakörében tartották meg az idei ZalaNet konferenciát tegnap a faluban. A rendezvényen többek között arról esett szó, hogy mennyiben tesznek eleget az önkormányzati hivatalok elektronikus közzétételi kötelezettségeiknek. A Egyesület az Információs Társadalomért elnöke, Balatoni Péter előadásában statisztikai adatokkal támasztotta alá, hogy a hivatalok egy részénél az egyértelmű törvényi kötelezettség ellenére is komoly hiányosságok vannak.

A konferencián bemutatkozott a Nyugat-Dunántúlon működő információ technológiai és felnőttképzési klaszter. Ennek elnöke, Nagy Zsolt egy az informatikai és idegen nyelvi felnőttképzés támogatására alkalmas pályázati kiírásra hívta fel a figyelmet. A Budapesti Gazdasági Főiskola zalaegerszegi gazdálkodási karának dékánja, dr. Habil Solt Katalin arról beszélt, hogy a felsőoktatás finanszírozásában bekövetkezett változások miatt az informatikai és közszolgálati képzés felé nyitottak, míg a megyei könyvtár igazgatóhelyettese az újonnan életbe lépett könyvtári törvény kapcsán a digitális írástudás és olvasás tanításáról szóló feladatokról beszélt. A konferenciát a Zalaszám Informatika Kft. szervezte, a cég projektvezetője, Varga János az önkormányzatoknak nyújtott szolgáltatásaikat ismertette.

:: Vissza ::
Kérje rendszerbemutatónkat
Előre egyeztetett időpontban és helyen, munkatársaink részletesen bemutatják alkalmazásainkat.
Kérdése van?
Szakértőink válaszolnak
 
Zalaszám Informatika